A gálaestet igehirdetés, majd közös ima zárta, amelyet követően Bolyki Balázs úgy fogalmazott, ő sok közösségi fohászt látott már, de hogy ennyi ember nyíljon meg láthatón Isten előtt, ez mélyen megdöbbentette.
A program végeztével személyesen találkozhattam az amerikai házaspárral. Számomra egyértelmű volt, hogy mindkettőjükkel szeretnék egy közös képet készíteni, merthogy az ő történetük így, kettesben kerek. Meg is lepődött Gena, amikor odaléptem hozzá, hiszen mindenki a férjét ostromolta. – Chuck, itt van valaki, aki azt szeretné, hogy mindkettőnkkel legyen fotója – szólt a párjának, aki úgy nézett vissza, mint egy igazán különleges kérés elhangzása után szokás. Nem hiszem, hogy én voltam az első ilyen személy az életükben, de túl sok "páros szelfit" nem szoktak ezek szerint kérni tőlük.
Rövid beszélgetésre is volt lehetőségünk az öltözőjükben, s azt gondoltam, valami igazán mély, szép üzenetet tudok ezáltal közvetíteni az olvasók felé. Nem így lett: fennkölt szavak helyett őszinte, drámai vallomás kerekedett a párbeszédünkből.
– Mit üzennének a magyaroknak?– Hogy mit is? Hmmm... Inkább mi szorulunk rá, hogy mások üzenjenek nekünk. Súlyos gondok vannak Amerikában. Missziós terület az USA.– Hordozzuk akkor egymást lélekben?– Ez lenne a legjobb.– Van egy fiatal ismerősöm, aki nemrég utazott missziós szolgálatra New Yorkba. Mielőtt elindult, jeleztem neki, hogy nem értem, miért ő megy oda, miért nem az amerikaiak jönnek hozzánk.– Nagyon köszönjük az ismerősének ezt az áldozatot! Az amerikai népnek nagy szüksége van a lelki megújulásra.
Hazafelé az járt az eszemben, amiről egy másik médiamunkással beszélgettem pár órával a gála kezdete előtt. Bármely tapasztalt újságíró ugyanis könnyedén meg tudná írni előre, távolból is egy ilyen rendezvény beszámolójának a gerincét, nem nehéz kitalálni a fő üzeneteket. Mégis itt vagyunk, ő is, én is, mert hiszünk benne, hogy a legjobb történeteket az élet írja. Jól döntöttünk: nem bántuk meg, hogy hagytuk magunkat meglepni ezen az estén.
Köszönet Chuck és Gena Norrisnak, hogy elutaztak hozzánk, s megmutatták, az igazi erő a gyengeségünk során válik leginkább jelenvalóvá! Hiába megannyi világbajnoki cím, rengeteg film, tengernyi vicces történet: Isten nélkül lyukas lenne az élet. Elszámolhat valaki többször is végtelenig, lehet tőle nem fogadott hívása a telefon feltalálójának, szeretet nélkül legfeljebb kiégett akciósztárok lehetnénk. Ezen a szombat estén azonban egy 78 évesen is kacagó, életvidám ember osztotta meg velünk lelki kincseit, szorosan fogva felesége kezét, égre emelve a tekintetét.
Aki ott volt, aki átélte mindezt, bizonnyal más emberként távozott, mint ahogy érkezett. Talán nem tévedés úgy összegezni a különleges találkozó fő üzenetét: mindannyiunk szíve missziós terület. Közeledik karácsony, rengeteg lehetőségünk lesz a következő hetekben is adni és kapni egyaránt.
Ne legyünk lyukas szívű emberek!
HirdetésGégény István
