Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása.
ÉJFÉLTŐL ÚJ SZABÁLY! >>>>
Kötelező a maszkhasználat közterületen50 százalék esély van, hogy a mostani egészségügyi létszámmal menedzselni tudjuk a helyzetet, ezért kellett szigorítani. Lehet, hogy kibírnánk, de nem kockáztatunk – jelentette ki a kormányfő. Nem hárít felelősséget az emberekre, Ha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt. Ezt eddig megtették az emberek, ezért nem szabadult el előbb a járvány – mondta a miniszterelnök.
Éjféltől közterületen is kötelező lesz a maszkhasználat– jelentette be.
Az alábbiakat közölték:
A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.