2018
okt
21
Nálam most végképp betelt, ennyi volt, kész. Pedig utálom látni őket!
Hirdetés
[ ]
Utálom, hogy rám köszönnek és aprópénzt kunyerálnak. Utálom, hogy büdösek és koszosak, gusztustalanok és öntörvényűek, és nem ismernek határokat. Utálom, hogy kitaszítottságuk fájdalmát haragba fordítják, hogy agresszívekké és pimaszakká válnak, hogy békés embereket zaklatnak. Utálom, hogy nekik már minden mindegy.
És utálom, hogy én meg nem teszek semmit. Néha ugyan viszek pár ruhát a közért nagy kukái mellé, vagy egy régi paplant, vagy mellé teszem az üveget, nem bele, hogy vissza tudják váltani és aztán alkoholt vegyenek belőle. Igen, alkoholt, és én is azt vennék, ha az utcán kellene élnem. Azt vennék, nem kenyeret, mert arra vágynék, hogy lehetőleg ne legyek józan. Hogy folytonosan eltompítson valami, hogy ne érezzem a saját szagomat, ne lássam a saját egyre idegenebbé váló bőrömet, hogy ne halljam a saját gondolataimat.
Alkoholt vennék, hogy lemossam vele a szégyent, az emberek pillantásait amikor kiszállnak az autójukból, az érzést amikor nagy ívben kikerülnek nehogy megfertőzze őket a létezésem, amikor félnek tőlem, utálkoznak, lesajnálnak, vagy éppen megvernek, mert én éppen rosszkor rossz időben, és mert engem lehet. Igen, leinnám magam, mert nem akarnék emlékezni arra az időre, amikor még volt hova hazamennem, volt hol fürdenem, reggel volt min kávét főznöm, és nem kellett a bokorba pisálnom, hogy aztán a kutyák is acsarkodva ugassanak rám, mert rosszemberszagú vagyok.
