Ezt mondta az időjárásról Németh Lajos. Kiderült, mikorra várható az első fagy
Brutális vihar csapott le az országban, maga mögött hagyva a nyári meleget. Németh Lajos, meteorológus elárulta: Soha eddig nem látott ekkora jégesőt. A meteorológus azt is elárulta, hogy nem valószínű, hogy október közepe vagy második fele előtt lennének fagyok.
Videó:
A téli időjárás alakulása már most kezdetét vette, ugyanis az egyik legnagyobb befolyásoló tényező a tengerek felszínének hőmérséklete, mert ezek alakítják ki azokat a széláramlatokat, amik befolyásolják időjárásunkat, és így meghatározzák a hőmérsékletet.
A másik fontos tényező az úgynevezett NAO vagyis Észak-Atlanti Oszcilláció, ami olyan légnyomás központ, ami a széljárás irányát dönti el. Ha a NAO pozitív értéket mutat, akkor enyhe tél várható és nyugati szelek uralkodnak, ha negatív akkor kemény hideg tél, és hó várható.
A mérések szerint enyhén negatív légnyomás lesz az uralkodó érték, ami hűvösebb telet jósol, konkrétan a jelenlegi állapotok a 2017/18-as telet idézik. Tehát erre lehet számítani most is.
Hogy milyen tél volt 2017/18-ban? Sokan kifejezetten fagyosnak élték meg, aminek leginkább az volt az oka, hogy február végére a szokottnál jóval hidegebb volt az átlaghőmérséklet, nagyon kemény fagyok alakultak ki tartósan. Addig viszont az átlagnál melegebb volt tél, különösen a január volt nagyon enyhe.
Így nem kedveznek a jóslatok a fehér karácsonynak, leszámítva, hogy ez a tél a szokottnál jóval csapadékosabb volt. Több, mint 40 százalékkal több csapadék hullott az addig megszokottnál.
Szóval előre láthatóan esőből lesz bőven, így ez akár hó is lehet, csak az a kérdés, hogy elég hideg lesz-e hozzá. Ha karácsony körül elkap minket egy átmeneti hideghullám, akkor viszont számíthatunk a fehér karácsonyra is.
Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.09.18. péntek éjféligA déli óráktól északnyugat mellett északon, északkeleten elszórtan (nem heves) zivatarok kialakulhatnak. A késő délutáni óráktól és este a középső országrészben (annak is inkább az északi felén) képződhetnek (a délelőtthöz és kora délutánhoz képest nagyobb számban) szórványosan újabb zivatarok, majd éjjelre megszűnik a csapadéktevékenység az országban. A zivatarokat szélerősödés, intenzív csapadék (10-30 mm, északon, északkeleten néhol >30mm), esetleg egy-egy helyen aprószemű jég kísérheti.
Csütörtökön az érkező hidegfront hatására az északi, északkeleti irányba forduló szél egyre nagyobb területen megerősödik, kiemelten északkeleten, a Bodrogköz térségében viharos (egyszer-egyszer a 70 km/h-t is meghaladó) széllökések is előfordulhatnak.
Pénteken kritériumokat elérő veszélyes időjárási esemény nem várható.
2020.09.17. 11:50 Országos Meteorológiai Szolgálat
Jel | Fok | Esemény | Leírás |
---|---|---|---|
![]() |
![]() |
Zivatar | Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! |
![]() |
![]() |
Felhőszakadás | Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. |