Szita Bence vértanúságának hetedik évfordulójára
Az alábbi költeményemet hét éve, Bence kaposvári búcsúztatásáról hazatérve, meggyötört lélekkel és megszakadni készülő szívvel írtam. Tudom, hogy ez a vers fájó emlékeket ébreszt. De Szita Bence emberi nagyságát csak úgy tudjuk méltóképpen értékelni, ha olykor-olykor újra szembenézünk a vele történtekkel és azzal a szívszaggató fájdalommal, amit Bence ilyen módon való elvesztése nekünk okozott.
Ám miközben a verset olvassuk, egy pillanatra se feledkezünk el Szita Bence tisztaságának és szentségének, a halálban is jelen lévő hatalmas erejéről és arról a szeretetről, mely Bencéből kiáradva, képes volt enyhíteni a szívünkben támadt keserűséget!
A kis mártír
[ ](Szita Bence emlékére)
Megöltek egy kisfiút,Egy angyalarcú gyermeket,Szemeiben tiszta lélek,Szíve csupa szeretet.
Meggyötörték gyönge testét,Fájdalmasan kínozták,Félholtan eltemették,Mert nincs a földön igazság.
Keresték a gyermeket,De megtört kis testét,Öreg temető gödrében,Vérbe fagyva lelték.
Romlatlan testét felemelték,Lemosták szent vérét,Hófehér ingbe öltöztették,Hófehér szemfedővel fedték.
Az ártatlan gyermek testét,Hófehér koporsóba tették,Zokogva megsiratták,Aztán eltemették.
A kis mártír feje fölé,Hófehér fejfát szúrtak,A szent test hantjára,Hófehér virágok borultak.
A mennyben tündököl,Tiszta hófehér lelke,S szánja a világot,Mely vele ezt tette.
