Ma az egyik lányunk sírva átadott egy levelet. Elolvastam és arra gondoltam, hogy megosztom veletek. Gyermekeinket tanító kedves Tanárok! (2. oldal)

A szabad világ eljön, eljött hozzánk is! Mi papok munkánkkal, hozzáállásunkkal döntünk a templomaink sorsa fölött! A tanárok, pedagógusok ugyanígy döntenek a saját állásuk, iskolájuk jövője felett! Tetszik nem tetszik ha intézményeinket népünk javára fent akarjuk tartani, akkor meg kell tanulnunk Jézus Krisztus útján járni! A mesterünk nagypéntek után átdöfött szívvel, átdöfött kézzel a galileai tenger partján tüzet rak, halat süt és meghívja átfázott, hitből, reményből, bizalomból, emberségből megbukott tanítványait reggelire! Jósággal, szeretettel megkérdi Pétert: mondd, szeretsz te engem? Ha nem tudunk a tanítványaink szívébe őszinte, tiszta vágyat ébreszteni az imádság, a tanulás, a templomba, iskolába járás iránt, akkor lehet, hogy igazunk lesz, de egyedül maradunk!Miért írtam meg ezt a levelet? Mert bízok az Isten teremtette emberben!! Mert hiszem, hogy minden emberben ott van a tudás iránti olthatatlan szomjúság! A kis baba ezért nyissa ki a szemét, ezért indul el, szólal meg, és kíváncsiságból nyújtja a kezét minden felé! Ez Isten drága ajándéka! Nagyon szeretném ha jósággal, érdekes órákkal, bölcs pedagógiával a gyermekek szívéből feltudnánk fakasztani ezt a tudás iránti őszinte szomjúságot, mely ha felfakad, az iskola, a gyermeknek is, a tanárnak is örömteli otthonává válik!! Hiszem, hogy Erdély sok sok oktatási központjában ez így is van, arra kérlek, hogy imádkozzunk, iskoláink ne csak a kérlelhetetlen tudás, hanem a jókedvű, kacagó gyermekek otthona is legyen!Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.forrás: magnificat.ro