Mécsesek sorakoznak a Stadionok buszpályaudvar lépcsőjén, ott, ahol nemrégiben még ő maga üldögélt. Itt lett rosszul néhány hete, innen szállították kórházba. Stroke – hangzott a diagnózis. Az orvosok mindent megtettek érte, és úgy tűnt, van is remény, ám május 30-án, életének 61. évében örökre itt hagyott bennünket a „nyuszis hajléktalan”, mindnyájunk János bácsija, aki arra tette fel az életét, hogy összekuporgatott pénzéből gyermekeket ajándékozzon meg.
Éppen legörömtelibb napjait élte: elteltek a karácsony utáni eseménytelenebb, várakozással teli fagyos hónapok, és elérkezett az időszak, amikor ismét ajándékozhat. Húsvéttól egészen gyermeknapig volt tele a „naptárja”, többnyire hátrányos helyzetű gyermekeket befogadó óvodák és gyermekotthonok kis lakói vártak rá, s persze az utca aprócska járókelői is a megszokott helyén, a Stadionoknál. Ő pedig szorgosan készítette a csokinyuszikat és csokitojásokat rejtő ünnepi csomagokat.
HirdetésUtolsó nagyszabású ajándékozására nagypénteken került sor: akkor azokat a szegénysorsú gyermekeket gyűjtötte egybe és lepte meg, akik a hajléktalanszállójához tartozó családok átmeneti otthonában élnek.Egyetlen délelőtt alatt hatvan gondosan összeállított csomagocska kelt el, még azt sem bánta, hogy egyik-másik gyerek kétszer-háromszor áll sorba, harmadjára is ugyanolyan szeretettel nyújtotta oda. Alighanem maga sem gondolta, hogy utolsó találkozása volt ez a gyerekekkel. Több száz csomagot készített még össze, hogy egy gyermeknapi program ugyancsak rászoruló csöppségeit megajándékozza, s épp kórházban lévő gyermekek meglátogatására készült, amikor összecsuklott az utcán. Kórházba szállították, hetekig az intenzíven ápolták, ám május végén magához szólította őt a Jóisten.
János bácsi néhány évvel ezelőtt vált hajléktalanná, miután nyolcadik kerületi, régi, romos otthonából kilakoltatták. Ekkor lett egy hajléktalanszálló lakója, ahová egyetlen társát, a kisnyulát is magával vihette. Míg az éjszakákat a szállón, a nappalokat kint az utcán, a lépcső tetején ücsörögve töltötte. Korábban az építőiparban dolgozott, ám munkája elveszítése után – több mint tíz éve – nem sikerült újra elhelyezkednie. Abból a pénzből, amit az utcán kapott, a nyúlról is gondoskodott, de a javát a gyerekeknek rakosgatta félre.
János bácsi 2015 karácsonyán kezdte meg a csomaggyártást: a kezdeti néhány tucat mikuláscsomagból három esztendő alatt közel félezer lett, és – a történetét megismerő jótevőinek köszönhetően – lassanként egyre több és több gyermekhez juthatott el.
