A fertőzöttség mértéke az országban jelentősen csökkenArról, hogy van-e összefüggés a lazítások és aközött, hogy Budapesten nőni kezdett a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának jelenléte, a miniszter azt mondta: a fertőzöttség mértéke az országban jelentősen csökken, a budapesti kerületek többségében is, és csak a budai kerületekben van szerény növekedés, illetve Debrecenben és Szolnokon.
Jelezte: egyelőre nem látják, hogy a nyitásnak drámai negatív hatása lenne. Arra a kérdésre, hogy a 28 ezer áldozat fényében sikeresnek tartják-e a járvány elleni védekezést, Gulyás Gergely úgy válaszolt: a tavalyi adatok szerint Magyarország a többlethalálozásokat tekintve uniós összehasonlításban a középmezőnyben van, és valószínűleg ez igén is így lesz.
A tárcavezető szerint a politikai vitákat azért kerülik ezen a téren, mert a kormány szerint nem helyes az orvosok és ápolók rendkívüli munkáját kritizálni, illetve nem etikus ez emberek halálából politikai kampányt csinálni. Beszámolt arról, hogy májusban dönt a kormány arról, hogy megtarthatók-e a nyári táborok.
Kitért arra is: a járvány közepette nehéz megmondani, mi jöhet még, de ha olyan mutáns nem lesz, amely ellen semmilyen oltóanyag nem ad védelmet, akkor nyárra visszatérhet a szabad élet.
Kiemelte azt is, megkezdődött a visszatérés az egészségügy normális működéséhez, a szűrővizsgálatok már folyamatban vannak. A tervek szerint
4,5 millió beoltottnál kerülhet sor elektív műtétekre, 5 milliónál pedig a rehabilitáció is újraindulhat, valamint feloldhatják a látogatási tilalmat.A védettségi igazolványokkal kapcsolatos kérdésekre válaszolva elmondta: a magyar állam annak tud igazolványt adni, aki Magyarországon kapta meg az oltást, függetlenül attól, hogy magyar állampolgár vagy sem.
Közölte azt is: az oltások elfogadásáról minden országgal tárgyalnak, ahol van hajlandóság a kétoldalú megállapodás megkötésére, és remélhetőleg az összes környező országgal lesz ilyen megállapodás.
Arra a kérdésre, hogy tervezi-e a kormány, hogy Szerbiához hasonlóan pénzt adjon a beoltottaknak, a miniszter azt mondta: jutalomfizetés nem szükséges, inkább annak a tudatosítása fontos, hogy az oltás valóban életet ment, illetve, hogy járnak vele többletjogosítványok a védettségi igazolvány által.
HirdetésBeszámolt: dolgoznak azon, hogy tajszám nélkül ne csak regisztrálni lehessen az oltásra, hanem időpontot is lehessen foglalni. Jelezte: az időpontfoglaló rendszer gyengénlátó verziójával kapcsolatos problémákat továbbította a Belügyminisztériumnak.
Kérdésre kitért arra is: a Fidesz-frakció tagjai maximálisan felelősségteljes magatartást tanúsítanak, és Becsó Zsoltnak nem volt semmilyen információja a szavazás idején a pozitivitásáról, a szavazás után egy-két nappal tudta meg a koronavírustesztje eredményét, és ezt akkor jelezte is.
Türelmet és a megértést kért Gulyás Gergely azoktól, akik nem vagy nem időben kapták meg az igazolásukatGulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a kormányhivatalok soron kívül kezelik a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos észrevételeket, így reményei szerint egy-két héten belül minden ilyen ügyet megoldanak. Türelmet és a megértést kért azoktól, akik nem vagy nem időben kapták meg az igazolásukat.
Kitért arra is: a kormány dönteni fog arról az előterjesztésről, hogy a védettségi igazolvány érvényességét veszti, ha valaki a 2. oltást nem adatja be magának. Beszámolt: rendőrségi nyomozás folyik az elektronikus regisztrációs rendszer elleni, múlt pénteki terheléses támadás ügyében.
A miniszter a fővárost érintő kérdésekre válaszolva a Ferencváros és Kispest között a Galvani levezető út miatt kialakult vitáról azt mondta, a kormány támogatja, hogy a híd megépüljön, ez a főváros eminens érdeke.
Ha ki kell jelölni egy útszakaszt, lesznek olyanok, akik annak nem feltétlenül örülnek – tette hozzá. Elmondta, a kérdésről tárgyalnak a főpolgármesterrel és a kerületi polgármesterekkel, valamint a Fővárosi Közbeszerzések Tanácsán is többször szerepelt az ügy.