Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról, mikor épp Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt - írja a Pesti Srácok.
Egy koronavírusról szóló felszólalás alatt megszédült és összerogyott Bruno Bruins, a németalföldi állam egészségügyi minisztere. Geert Wilders beszédében a kormányt kritizálta, amiért nem tesznek sokkal szigorúbb és keményebb megszorításokat. Arra próbált rávilágítani a jobboldali politikus, hogy az amszterdami vezetés orosz rulettet játszik a lakossággal, amiért nem zárják le és be teljesen országot. Ám mondandójával egyből megállt, mikor észrevette, hogy Bruins a földre került. Az egészségügyi miniszterhez többen odamentek, felsegítették, majd miután ivott pár korty vizet, kisegítették az ülésteremből. Az ülést félbeszakították és este folytatták a vitát.
A holland De Telegraaf szerint egyelőre nem tisztázott, hogy Bruins miért esett össze. Megjegyzik, hogy a tárcavezetőt korábban megvizsgálták már, elkapta-e a koronavírust és a tesztje negatív volt.
Az eset után csütörtökön lemondott az egészségügyi miniszter. Az 56 éves Bruno Bruins rosszullétét később azzal magyarázta, hogy túlságosan kimerült az utóbbi hetek rendkívül megterhelő munkája miatt.