Első amerikai filmjei az 1977-ben forgatott Mr. Milliárd és a Menni vagy meghalni voltak, ekkoriban Hill az Amerikai Egyesült Államok és Olaszország között ingázva töltötte életét.
1990-ben Új-Mexikóban egy balesetben meghalt fogadott fia, Ross, ahová a Lucky Luke című film forgatása miatt utaztak. Az eset hatására a színész mély depresszióba esett. Később talpra állt, és sikeres tévés karriert futott be Olaszországban. A 2000-ben indult Don Matteo című sorozata máig az egyik legkedveltebb és legismertebb olasz sorozat lett, és már tizenegy éve látható a TV képernyőin.
A színészet mellett Terence Hill rendezőként is kipróbálta magát többek között a Don Camillo, a Lucky Luke és a Bunyó karácsonyig című filmjeiben.
Filmjeiben a leggyakrabban Újréti László kölcsönözte a hangját a legendás színésznek. Azonban két másik szinkronszínész, Szersén Gyula és Rátóti Zoltán munkássága is jelentős, hiszen ketten együtt hat nagysikerű filmben szinkronizálták Terence Hill-t, olyanokban, mint a Szuperzsaru, vagy a Nevem Senki.
2013-ban jelent meg magyar nyelven az életrajza Terence Hill címmel. Az Ulf Lüdeke által írt könyv nemcsak a sztár karrierjét mutatja be, hanem betekintést nyújt magánéletébe is.
2010-ben egész életművéért elnyerte a David di Donatello-díjat.