Sikerült megnevettetnem
Gyorsan elkészítettem magamnak a kávét és próbáltam nem észrevenni a hangjában megbúvó keserűséget. Fecsegni kezdtem mindenféléről. Attila érdeklődve figyelt, végül már egymás szavába vágva beszélgettünk, nevetgéltünk. Hirtelen felpattantam. - Jaj, nekem közben dolgozni is kellene! Ne haragudjon, muszáj elkezdenem! Attila nehézkesen felállt és a botjára támaszkodva elköszönt. - Nagyon élveztem ezt a beszélgetést - mondta kedvesen. - Ha nem bánja, Kati, a jövőben többször is meglátogatom munka közben. Nem bántam, sőt! Alig vártam hogy újra találkozzunk. A munka is gyorsabban ment, és a kedvem is sokkal jobb lett. A következő hónapokban Attilával egész különös kapcsolat alakult ki köztünk. Amíg én takarítottam, ő ott ült egy széken, és beszélgettünk. A világról, a munkájáról - tervezőmérnök volt -, az én életemről, terveimről, Kingáról, mindenről. Arra buzdított, ne adjam fel az álmaimat, fejezzem be a főiskolát. De ha közben már más érdekel, vágjak bele, hiszen olyan rövid az élet... - Nagyon bölcs vagy - mondtam neki félig komolyan, félig viccesen. - De az életben vannak sajnos olyan gyarló dolgok is, amikkel foglalkozni kell, mint például az anyagiak. Megértően bólogatott. - Tudom, de szerencsére nekem soha nem voltak gondjaim. A szüleim jómódúak, és én egész fiatalon komoly pénzt kerestem a találmányaimmal. Nekem más hiányzik, amit viszont semmi pénzért nem vehetek meg, és az az egészség...
Vigasztalni próbáltam
- Tudom - feleltem lágyan, és lerogytam mellé a földre. Rossz napja volt, éppen tolószékben tudott csak mozogni. - De nézz körül: mindez nem lenne, ha nem volna pénzed. Sokkal könnyebb így elviselni a bajt is, hidd el. Én tudom. És végül is nagyon jó állapotban vagy, szerintem nem ez az igazi oka a gyakori szomorúságodnak... Felnevetett.
Hirdetés- Ó, a másik bölcs - mondta. - De igazad van. Semmit sem ér a tudat, hogy jól kézben tartjuk a betegségemet, ha nem örül ennek senki velem. Hallgattam, mert annyit már tudtam, hogy a házasságuk romokban hever. A feleségét csak a karrierje érdekelte, külön utakon járt évek óta. Tudott Attila betegségéről, már az esküvőjük előtt tisztában volt a lehetőségekkel, vállalta a közös életet, de egy nagyobb rosszullét után már nem tért vissza a hálószobába. Megundorodott tőlem - mondta egyszer Attila tárgyilagosan, miközben nekem megszakadt a szívem.
Elmélyültek az érzelmeink
Tudtam, hogy utazni vágyik, szerető társra, akivel könnyebb elviselni a mindennapokat. - Miért nem válsz el? - kérdeztem. Aztán gyorsan megsimogattam a kezét. - Bocsánat, semmi közöm hozzá! Igyunk inkább valamit! Egy almalét? - próbáltam felállni, de közben nem engedte el a kezemet. Mellette térdeltem, ő lehajolt és megcsókolt - és én nem ellenkeztem... Úgy kellett elszakítanom magam tőle.
Nem viszonyt akartam
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet - mondtam halkan. - Igen, én sem, ne haragudj - mondta lehajtott fejjel, és amilyen gyorsan csak tudott, kigurult a szobából. Gyűlöltem magamat, amiért félreértett, hiszen én nem azért nem tartottam jó ötletnek egy esetleges viszonyt, mert beteg, hanem a köztünk lévő szakadék miatt... Én elvált, egyszerű nő vagyok, ő viszont gazdag, nős férfi... Ezek után Attila került, és én sem mertem közeledni hozzá. A régi jókedvem elszállt, hiányoztak a beszélgetések. A főiskolát újrakezdtem, de még ennek sem tudtam igazán örülni. Kinga meg is jegyezte, hogy gyakran vagyok szomorú, és igazat adtam neki. - Hiányzik egy barátom - mondtam, és ahogy megfogalmaztam, hirtelen megértettem, hogy nem hagyhatom annyiban a dolgot. Elhatároztam, hogy a következő alkalommal bekopogok Attilához. A sors azonban közbeszólt: Kingára nem tudott vigyázni anyukám, így ő is velem jött "dolgozni". A nappaliban takarítottam, Kinga olvasgatott és közben csivitelt. Aztán egyszer csak a túl nagy csendre figyeltem fel: Kinga sehol. - Kinga! Hol vagy? - kiabáltam. - Itt - hallottam jó messziről vékony kis hangját. Attila dolgozószobájában találtam rá. Az íróasztalon ült és Attilával nagy komolyan tanulmányoztak valamit a számítógépen. Gyorsan lekaptam az asztalról. - Bocsánat, nem lett volna szabad, hogy zavarjon téged! - Nem zavart. Nagyon jól megvagyunk, igaz? - nézett Attila mosolygó szemmel Kingára, aki lelkesen bólogatott. - Úgyhogy meg is kérjük anyát, hadd maradhasson ez a leányzó itt velem! Nem bánod? - nézett rám két könyörgő szempár. Attila és Kinga barátságot kötött. Attila mindent tudott, ami Kingát érdekelte: "Anya, Attila olyan okos!" Újra jókedvűen teltek a napjaim, és Kinga is kivirult. Egy gyönyörű szép, verőfényes hétvégén Kingával kirándulni indultunk. - Szerinted Attila nem jöhetne velünk? - kérdezte.
