Egy igazán szívmelengető történet ez, amely megmutatja, hogy az anyai szeretetnél kevés erősebb dolog létezik a világon. Nem véletlen, hogy az újszülött babát a születése után szinte azonnal az édesanyja mellkasára fektetik. Abban a pillanatban, amikor az anya bőre összeér a kisbabája bőrével, valami nagyon mély és megmagyarázhatatlan dolog kezdődik el közöttük. Nemcsak testi közelség ez, hanem egy olyan kapocs első pillanata, amely egyszerre hat a lélekre, az idegrendszerre és az egész életükre. Az ember már akkor szereti a gyermekét, amikor még a karjában sem tarthatta, és talán éppen ettől olyan különleges, olyan semmihez sem fogható ez a kapcsolat.
A szülés idején egy nőben nemcsak a teste változik meg, hanem az agya, a lelke, az egész belső világa is. A felszabaduló oxitocin olyan erős hatással van rá, hogy szinte örökre átír benne valamit. A kisbaba illata, az arca, az első sírása, a mozdulatai olyan mélyen bevésődnek az édesanya emlékezetébe, hogy azt az idő sem tudja kitörölni. Ezzel együtt elindul benne az a természetes, ösztönös védelmező erő is, amely miatt egy anya mindig figyel, mindig hall, mindig érez, még akkor is, amikor más talán semmit sem venne észre. Mintha a szíve és az érzékei egyszerre kapcsolnának magasabb fokozatra, hogy óvni tudja azt az apró életet, aki rábízatott. És ez a változás nem múlik el csak azért, mert a gyermek egyszer majd felnő. Egy anya szemében a gyermeke mindig az marad, akit először magához ölelt, és akit élete végéig ugyanazzal a féltő, csendes, mindent túlélő szeretettel hordoz a szívében.
