A budapesti tudományegyetemen 1897. május 14-én a szokásos formaságok között adták át a doktori diplomákat. Az avatási szertartáson mégis számos újságíró tolongott a teremben. A hat fekete frakkos fiatalember mellett álló hetedik doktorjelöltre voltak kíváncsiak, aki határozott hangon olvasta fel a doktori eskü szövegét. Ő szürke selyem ruhát viselt, 50 esztendős volt, ráadásul nő.
Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő húsz évig küzdött azért, hogy nők is szerezhessenek diplomát Magyarországon. Először kinevették, és megpróbálták bebizonyítani, hogy a nők alkalmatlanok a tudományos pályára, végül bürokratikus akadályokat gördítettek elé. Nem adta fel, emelt fővel csinálta végig a megalázó eljárásokat, csak hogy gyógyíthasson. És közben a nők jogainak elszánt szószólója lett. Minden egyetemet végzett magyar nő neki köszönheti a diplomáját.
Egy elszegényedő grófi család ötödik gyermekeként született. Amikor 16 évesen befejezte a bentlakásos leányiskolát, el is érte a legmagasabb iskolai végzettséget, amit egy nő akkoriban Magyarországon megszerezhetett. Pedig a fiatal lány nagyon érdeklődött a világ iránt, különösen a gyorsan fejlődő természettudomány nyűgözte le. Egy nem túl gazdag arisztokrata lány azonban túl sokáig nem ábrándozhatott ekkoriban: 18 éves korában Vilmát férjhez adták Szilassy György földbirtokoshoz. Szinte azonnal teherbe esett, s talán a nehéz szülés hatására kezdett érdeklődni a nőgyógyászat és az orvostudomány iránt. Érdeklődése nem csak otthon számított veszedelmes bolondériának. Nagyjából ekkor, 1864-ben Madách Imre akadémia székfoglaló beszédében kifejtette, hogy a nő életelve a férfitól való függés: „a nő korábban fejlődik, de teljes férfiú érettségre sohasem jut:
könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi.” Az otthon önmagát képző nő már 25 éves volt, amikor 1872-ben férje egy újságcikket olvasott fel neki arról, hogy Svájcban a nők előtt is megnyitották az egyetemek kapuit. Hugonnai Vilma még aznap összecsomagolt, és beiratkozott a zürichi egyetem orvosi karára. Nem engedték meg neki, hogy hatéves fiát is magával vigye, és sem férje, sem édesapja nem adott neki semmilyen anyagi támogatást. A grófnőnek ezért folyamatosan dolgoznia kellett a tanulás mellett, az egyetem klinikáján lett szülésznő és ápolónő. Gyerekét csak az iskolai szünetekben láthatta. 1879. február 3-án kiváló eredménnyel védte meg diplomáját, orvosi gyakorlatát egy zürichi kórház sebészetén folytatta. Gyors karrier várt volna rá Svájcban, de ő hazavágyott a fiához és1880 februárjában visszatért Magyarországra.
Itthon svájci diplomája nem volt érvényes, ezért oklevél-honosítási kérelemmel fordult a budapesti orvosi kar tanári testületéhez. Az egyetem tudta, hogy az eljárás precedensnek számít, s ha a kérelemnek helyt adnak, az orvosi pálya megnyílik a nők előtt. A professzorok a kormánytól kértek útmutatást. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a fennálló törvényekre hivatkozva söpörte le a kérdést az asztalról. Először arra, hogy Hugonnai Vilmának középfokú végzettsége nincsen, csak diplomája. Az akkor már 34 éves asszony válaszul – második nőként Magyarországon – letette az érettségi vizsgát. A miniszter ezután már arra hivatkozott, hogy a koedukált felsőoktatásnak nincs jogszabályi lehetősége: „Bármennyire óhajtom is a női oktatás emelését – egyetemek a nők számára nem fognak nyittatni.” Hugonnai Vilmát nem törte meg az elutasítás. Kétszer is audienciát kért Treforttól, hogy személyesen próbálja meggyőzni. A miniszter azzal érvelt, hogy a tudományos pályára kerülő nők felforgatnák az államot, és zavart okoznának a tudományos életben. A grófnő nemzetközi példákra hivatkozva levélben utasította vissza ezt az elképzelést, mire Trefort kiskaput ajánlott neki: végezze el a bábaképzőt, majd kezdjen el orvosként dolgozni honosított diploma nélkül, senki nem fogja megbüntetni. Hugonnai Vilma azonban nem akart kivétel lenni egy számára elfogadhatatlan rendszerben. Valóban beiratkozott a bábaképzőre, de oklevele megszerzése után csak szülésznőként működött.
Férje nem örült, hogy Vilma dolgozni kezdett, különösen annak nem, hogy önálló keresete lett. A házaspár konfliktusai sokasodtak, így végül 1884-ben elváltak. Hugonnai Vilma ekkor már a női egyenjogúság szószólójának is számított. Az őt körülvevő elutasító légkör ellenére nem sokáig maradt társtalan. Maga is meglepődött, amikor szülésznői rendelőjét egy férfi kereste fel. Wartha Vince 40 éves vegyészprofesszor ízületi bántalmai miatt kért tanácsot. Hugonnai Vilma valószínűleg sikeresen tudta enyhíteni a panaszokat, mert a vegyész úgy döntött, hogy az egész életét vele szeretné leélni.
