A Kos nem ismer félmegoldásokat. A külvilág számára szimpatikus és ellenszenves közegbõl tevõdik össze. Az egyik oldalon a barátok, a másik oldalon az ellenségek állnak. A Kos könnyen barátkozik, és ezért gyakran a barátság is csak idõleges nála. Ez nem azt jelenti, hogy elfelejti a barátait, hanem azt, hogy bizonyos feladatok elvégzéséhaez a társul hozzácsapódott emberekkel összebarátkozik. Majd a feladat elvégzése után új feladathoz lát, s a barátok elmeradnak. Az ellenségek csak addig ellenségek, míg a Kos útjában állnak. A harcban kíméletlen, de ha valki békejobbot nyújt, azonnal képes megbocsájtani. Ha valakit barátjává fogad, azért képes tûzbe menni. Áldozatot nem a dolog joviális aspektusáért hoz, hanem azért, mert ez így természetes. Ezzel sajnos könnyen vissza lehet élni. A Kos nem mérlegel, ha megkérik valamire, azonnal teljesíteni igyekszik, bármilyen nehéz a feladat, sõt a vészély még izgalmasabbá teszi a helyzetet, hiszen itt mutathatja meg igazán, hogy kicsoda is õ. Gyakran láthatjuk olyan helyzetben, ahol haláltmegvetõ bátorsággal végzi el az életveszélyes feladatokat.
Hajlamos túlzásokba bocsátkozni. Nincs igazi érzéke a mértékekhez. Sokszor kerül olyan helyzetbe, ahol csupa szívbõl úgy viselkedik, mint, az elefánt a porcelánboltban. Nem érzi igazán a határokat. Sokkal nagyobb energiát használ el minden cselekedetéhez, mint amekkorára szükség van. De hát meg kell értenünk, hogy neki erõtöbblete van és fáradhatatlanul végzi el a feladatait. Vitalitása óriási, viszont figyelmetlensége miatt balesetveszélyeknek, sebesüléseknek, vagy olyan halálos betegségeknek van kitéve, melyeket gondatlanságból magának okozott.
A kos életfeladatához hozzátartozik, hogy a másik embert is figyelemre méltassa, de ezt beépítenie igen nehéz. Könnyen kritizál másokat, de ha õt minõsítik -és nem elismerõen- azt nem bírja elviselni. Az õt ért bírálatok, még ha építõek is, haragot váltanak ki belõle. Nem lehet tudni, hogy mikor robban. Ha jobban meggondoljuk, ez érthetõ, hiszen az egész élete arra épül, hogy elismerést váltson ki másokból.
A Kos képtelen diplomatikusan fogalmazni, élni. Gyakran a legnyersebb modorban hozza mások tudtára a nemtetszését. Ezért nem alkalmas olyan munkákra, ahol szelídséggel, megértéssel, diplomáciával kell cselekedni. Mindig magából indul ki, nem képes megérteni, ha más erõtlen, vagy ugyanazt a feladatot lassabban végzi el. Hajlamos mindent magához mérni, de nem sportszerûtlen. Amíg a verseny tart, addig teljes erõbedobással küzd, de mihelyt versenytársát baleset éri, õ is abbahagyja a versenyzést, mert a verseny csak addig verseny számára, amíg gyõzhet. Gyengékkel és erõtlenekkel õ nem versenyez, de rögtön segítséget nyújt, ha támogatását kérik.
A Kos az igazi felfedezõ, az új utakon járó, a veszélyeket keresõ Westernfilmekben láthatunk ilyesmit. A pisztolypárbalyban gyõztes westernhõs kiélvezi sikerét a városban, majd továbbáll. A hirtelen akadt barátai megkérdezik tõle. miért megy tovább, miért nem marad itt? Mire õ azt válaszolja, hogy hallotta a hírét egy másik hõsnek, egy másik városban és neki azzal találkoznia kell. Hogy mi zavarja a westernhõst ebben a felállásban ? Az hogy létezik egy másik hõs, és neki azzal meg kell mérkõznie. Senki sem kényszeríti õt erre kívülrõl, de belül igen. " Hajtja a vére"- mondhatnánk. Ez illik a Kosra is. Hajtja a vére, mindenbe beleavatkozik, abba is, amibe nem kéne, hozzászól olyasmihez, amirõl nem tud, értékel olyasmit, amihez nem ért, szentül meg van gyõzõdve arról, hogy neki mindig mindenben a legerõsebbnek, legokosabbnak, a legügyesebbnek kell lennie.
