Mátra alján, falu szélén,
Lakik az én öreg néném
Melegszívű, dolgos, derék,
Tőle tudom ezt a mesét.
Őzgidácska, sete-suta,
Rátévedt az országútra,
Megbotlott egy kidőlt fába',
Eltörött a gida lába.
Panaszosan sír szegényke,
Arra ballag öreg néne,
ölbe veszi, megsajnálja,
haza viszi kis házába.
Ápolgatja, dédelgeti,
Friss szénával megeteti,
Gyorsan gyógyul gida lába,
Elmehetne az őzbálba.
Meg is gyógyul egy kettőre,
Felbiceg a dombtetőre.
S köd előtte, köd utána,
Eltűnik az éjszakába.
Mátra-alji faluszélen,
Kapuban ül öreg néne,
Harmatgyöngyös harangvirág,
Nem felejti a kis gidát.
Falu népe is szereti,
öreg nénét becézgeti,
Kedves szóval őt azóta,
Így nevezik: őz anyóka.
Próza:
Mátra alján, falu szélén,
Lakik az én öreg néném
Melegszívű, dolgos, derék,
Mese őrzi arany szívét.
