Hazatértem, és anyósomat találtam, amint az ékszereimet próbálgatta. Miután meghallottam a vagyonom tervét, felhívtam az ügyvédet.
— Édesanyád utolsó „meglepetése” 15.000 forintomba és egy kiadós veszekedésbe került a szomszédokkal — emlékezett vissza Kata, miközben bosszús mosollyal rázta meg a fejét. — A plafonon még mindig ott vannak a zsírfoltok, miután "főzni próbált" nekünk.
Adrián, a férje, elnézően mosolygott, és egy gyengéd csókot nyomott Kata homlokára.
— Ígérem, ezúttal másképp lesz. A találkozó után felhívlak, jó?
Adrián gyorsan elindult az irodájába, Kata pedig sietve befejezte az öltözködést. Feldobott egy pár elegáns fülbevalót, felkapta az aktatáskáját, és útnak indult az ingatlanirodába, amit évek óta sikeresen vezetett.
A befektetőkkel való találkozó szerencsére nagyon jól sikerült. Délután három körül, amikor minden tárgyalás véget ért, Kata úgy döntött, ma kivételesen korán hazamegy. Talán még lesz ideje pihenni egy kicsit vacsora előtt.
Ahogy belépett a lakásba, furcsa, szinte gyanús csend fogadta. Semmi jele nem volt annak a nagy "meglepetésnek", amit az anyósa, Ilona ígért. Talán még meg sem érkezett?
Kata lassan elindult a hálószoba felé. De amikor átlépte a gardróbszoba küszöbét, megfagyott a mozdulatban.
Ilona, az anyósa, ott állt a tükör előtt. Kata vörös estélyi ruháját viselte, amely még az apjától örökölt drága ékszerekkel volt kiegészítve. A zafír nyaklánc, a platina karkötő, a smaragdgyűrű — mind az ő testén csillogott.
— Ilona? — szólalt meg Kata, próbálva megőrizni a nyugalmát, de a hangja akaratlanul is megremegett.
Ilona megfordult, és egy pillanatra pánik suhant át az arcán, amit egy másodperccel később egy kínos mosollyal próbált palástolni.
— Kata drágám! Korán értél haza!
— Mit csinálsz az ékszereimmel? — kérdezte Kata nyíltan, nem kertelve.
— Ó, csak... csak nézegettem őket! — válaszolta Ilona hadarva, miközben esetlenül kezdte lekapkodni magáról a fülbevalókat. — Tudod, egy kis meglepetést akartam neked szervezni…
Kata ekkor észrevette, hogy a szekrénye tárva-nyitva áll, az ágyon pedig szétszórva hevertek a fontos dokumentumai. A ház tulajdoni lapja, a szülei által ráhagyott öröklési iratok — sőt, volt ott néhány papír is, amelyeket még sosem látott korábban.
— És ezekkel a papírokkal mit művelsz? — szegezte neki a következő kérdést.
Ilona zavartan kapkodni kezdett, próbálta összeszedni a papírokat, de már késő volt.
— Csak... rendet raktam egy kicsit... — motyogta.
Abban a pillanatban megcsörrent Ilona telefonja. Ő azonnal megnyomta a hívás elutasítása gombot, de Kata így is meglátta a kijelzőn a hívó nevét: Dr. Tóth Károly közjegyző.
— Úgy látom, a meglepetés egy közjegyzővel kapcsolatos? — kérdezte Kata, miközben érezte, hogy a vér kezd felforrni az ereiben.
— Ne légy buta! — vágta rá Ilona, és még gyorsabban próbálta levenni a nyakláncot. — Csak a régi lakásomról van szó. El akarom adni, ennyi!
Kata nem hagyta magát lerázni. Odament az ágyhoz, és felkapta az egyik iratot. Ahogy gyorsan átfutotta, a gyomra görcsbe rándult: adományozási szerződés tervezete volt, amelyben ő, Kata, elvileg átadta volna a szüleitől örökölt házat Adriánnak és édesanyjának, Ilonának.
Mellette egy jegyzetfüzet is hevert, amely tele volt Ilona ismerős kézírásával:
- "Ékszereket értékeltetni"
- "Festményeket eladni"
- "Kényszeríteni Katát, hogy minden vagyont Adrián nevére írasson – válás esetén könnyebb lesz".
Kata lassan felnézett Ilonára.
— Úgy látom, nagy terveid vannak a vagyonommal — mondta halkan, de annál vészjóslóbban.
Ilona hátrált egy lépést, majd megpróbálta kirántani Kata kezéből a jegyzetfüzetet.
— Nem azt jelenti, amit gondolsz! — hadarta. — Én csak... a jövőtökre gondoltam!
HirdetésKata elővette a telefonját, és gyorsan lefotózott minden bizonyítékot: az iratokat, a jegyzeteket.
— Kérem, azonnal hagyja el a házamat — mondta hűvös, éles hangon.
Ilona még próbálkozott, könyörgő tekintettel nézett rá, de Kata mozdulatlan maradt, akár egy márványszobor.
Miután Ilona távozott, Kata percekig csak állt a hálószoba közepén. A fésülködőasztalon szanaszét hevertek az ékszerei, mint egy kifosztott kincsesládából.
Végül remegő kézzel felvette a telefont, és tárcsázott.
— Szia, Klaudia. Sürgősen szükségem van a segítségedre. Úgy tűnik, az anyósom át akarja venni az örökségemet...
Klaudia, a régi főiskolai barátnője és egy kiváló ügyvéd, figyelmesen végighallgatta a történetet.
— Nem először látok ilyet — mondta higgadtan. — Jó, hogy megvannak a fotók. Ne aggódj, megvédjük, ami a tiéd.
Amikor Adrián este hazaért, azt találta, hogy Kata a konyhában ül, előtte gondosan elrendezett dokumentumokkal.
— Ezek meg mik? — kérdezte idegesen.
— Kiegészítés a házassági szerződésünkhöz — felelte Kata nyugodt hangon. — És egy bírósági végzés, ami megtiltja, hogy édesanyád a házam közelébe jöjjön.
Adrián elkerekedett szemekkel bámulta.
— De... mi történt? Mi ez a hirtelen?
— Talán elmagyarázod, miért készített az anyád adományozási szerződést a házamról? — kérdezte Kata, és a szemébe fúrta a tekintetét.
Adrián arca vörösbe váltott a szégyentől.
— Kata, ez... csak egy... teoretikus beszélgetés volt. Anya csak biztosítani akart minket... ha valami történne...
— Például egy válás? — vágott közbe Kata, és halkan felnevetett. — Ahol mindent elveszítenék, amit a szüleimtől örököltem?
Aznap éjjel Adrián egy barátjánál aludt.Másnap, amikor megpróbált bejutni a házba, a kulcsai már nem illettek a zárba.
Egy hónappal később Kata újranyitotta az ingatlanirodát — immár a leánykori nevén: Kata Németh Real Estate.Minden, amit örökölt és felépített, jogi védelem alatt állt.
Ilona többször is megpróbálta felvenni vele a kapcsolatot, de csak egy hivatalos ügyvédi levél érkezett tőle:"Minden, Maria (Kata) Németh vagyonát érintő közeledési kísérlet jogi eljárást von maga után."
