Philippe Lamberts EP-frakcióvezető szavai jutnak eszembe, aki úgy fogalmazott – és most erős áthallás következik –, hogy a politika gyakorlása szinte droggá tud válni, függőséget képes okozni. Ő ezért jár rendszeresen lelkigyakorlatra, gyakran elvonul a világtól, hogy újra beállítsa a helyes irányba az életét, nehogy eltorzuljon a személyisége.
Részlet Philippe Lamberts vallomásából (a belga politikus SZEMléleknek adott interjúja ide kattintva olvasható teljes terjedelmében):
"a politika, a hatalom gyakorlása függőséget képes okozni – a természeténél fogva invazív, korrodálja a személyiséget. Még ha csak egy kicsiny hatalmat is kap valaki, olyan függőségi erő hatása alá kerül, mint ha elkezdene drogozni. A hatalom hajtóerő, üzemanyag az egoizmus számára, s ha nem figyelsz oda kellőképpen, teljesen felemészt. Ez az invazív része a dolognak, s ez okozza azoknak az emberi értékeknek a korrózióját, amelyekkel korábban rendelkeztél. Meggyőződésem, hogy minden ember nemes értékeket hordoz, ám ha függőségbe kerül az illető – legyen az pénz, szexualitás, hatalom –, könnyű eltérni a helyes iránytól. A függőségek felemésztenek, szertefoszlanak az igazi értékek."
Nem Borkai Zsolt az első ember, akit valamennyire közvetlenül ismerve – legutóbb az idei nyár folyamán egy győri barkácsáruház előtt futottunk össze, pár szót váltottunk az Apor-iskola ügyéről és a SZEMlélek autós műsoráról – meggyőződésem, hogy egy értékes embert "ledarált" a közélet, a személyiségét eltorzította a nagypolitika.
Sajnálom őt, egyben remélem, hogy nem politikai, hanem emberi értelemben talpra tud majd állni, hogy egyenes gerinccel nézzen a tükörbe. De most – és nem is ma, hanem a felhánytorgatott cselekmény elkövetésekor – valami eltört. Mostanra az egész ország elé került nem csupán intim, de botrányos ügye. Ezt a hatást meg lehet próbálni "kikommunikálni", hallgatással, tereléssel ellensúlyozni. De ha jelentene valamit az a "K" betű azon párt nevében, amely őt polgármesteri pályára állította, akkor a pártpolitikai kármentés helyett/mellett olyasmit kellene látnunk, amire nem nagyon volt példa az elmúlt évtizedek hazai történelmében.
Másokra mutogatás, felelőskeresés, felelősséghárítás helyett ideje és helye lenne valami minimum gerinces, de még inkább keresztényi megnyilvánulásnak (jelen sorok írásakor ez még sajnálatosan várat magára).
Ha nem így lesz, akkor még torzabb, egyre hazugabb karikatúrává válik a keresztény jelző rendszerszintű pártpolitikai hiába vétele – amely ellen a 2. parancsolat konkrétan szót emel.
HirdetésAz mostanra mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy nem jó az ördöggel cimborálni.
