Kóros korban élünk (2. oldal)

– Ha egy ringlispíl egyre nagyobb mértékben gyorsul, akkor előbb-utóbb leszakad a hinta.

Sz.E.: – Így van. Az emberiség ráadásul jelenleg elősegíti ezt a folyamatot. Nemcsak a klímaváltozással, hanem a fajok pusztításával is. A kórokozóknak megvannak a természetes ellenségei, de az emberek a civilizáció fejlődése által akaratlanul is irtják a fajokat.

Jelenleg egy nagy kihalás korszakát éljük. 65 millió évvel ezelőtt becsapódott egy aszteroida, és azt egy nagy kihalás követte. Most mi, emberek vagyunk az aszteroida. A fajok eltűnésének mértéke pontosan megegyezik egy katasztrófaszerű kihalás mértékével.

Ez nemcsak azért baj, mert önmagában sajnálatos, hanem azért is, mert az ökológiai rendszernek stabilisnak kell lennie, azaz úgymond fékeknek és ellensúlyoknak kell lenniük a rendszerben. Ha bizonyos fajok kihalnak, akkor a dinamikus egyensúly megbomlik. Azt most még nem tudjuk megmondani, hogy az egyensúly megbomlása mikor fog katasztrofális összeomlássá alakulni. Ez olyan, mint amikor utazunk egy repülőgépen – ez megtörtént a barátaimmal – és azt vették észre, hogy szegecsek esnek ki a szárnyból. És akkor az volt a kérdés, hogy előbb szállunk-e le, vagy előbb szakad le a szárny és zuhan le a gép. Belátható, hogy túltervezték a repülőgépet, így bizonyos számú szegecs kiesését még kibírta. De előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor lezuhan. A mérnökök ki tudják számolni, hogy mennyit bír ki a szárny és mikor következik be a tragédia. Az ökológiai rendszerek annyira bonyolultak, hogy ezt nem tudjuk pontosan kiszámolni. Orosz rulettet játszunk. Az, hogy egymás után tüntetjük el a fajokat, olyan, mint amikor megpörgetjük a tárat és elsütjük a homlokunknak szegezve a pisztolyt. Nem tudjuk, hogy mikor jön el a vég. Persze, ahogy telik az idő, egyre nagyobb a valószínűsége. A kihalt fajokkal a kórokozók potenciális ellenségei is kihalnak. Nagyon is elképzelhető, hogy egy kórokozó azért fog elszaporodni, mert természetes ellenségei közül egy kihalt. Meg kell értenünk, hogy nem egy-egy problémát kell külön-külön, néha-néha kezelnünk, mert a problémák egymásra hatnak és halmozódnak, ráadásul ez egy gyorsuló és egyre súlyosabb folyamat.

– A kórokozók egy része ráadásul láthatatlan probléma.

F.G.: – A diagnosztikai rendszer tökéletlen, egy rutin háziorvosi vizsgálat nem elég arra, hogy pontosan kiderüljön, a rossz közérzet mögött csak a front áll, vagy valami komolyabb probléma. Jó példa a kullancs. Két betegség van a köztudatban, az egyik a Lyme-kór, a másik a kullancsok által terjesztett agyhártya-gyulladás. De még itt, Európában is tucatnyi más, kullancsok által terjesztett kórokozó van, amelyek jelenléte valóban csak a láz, levertség, fáradtság tünetekkel jár, és nem derül ki, hogy valójában milyen bakteriális fertőzésről van szó és az milyen következményekkel jár. Ami súlyosbítja a helyzetet, az az emberi tevékenység. A fajok pusztulásáról már szóltunk, de nagyon súlyos gond a túlnépesedés is. Ez önmagában is óriási probléma és ez is elősegíti a kórokozók terjedését. Pár évtizede az emberiség egyharmada élt nagyvárosokban, ma 50%, 2050-ben pedig várhatóan 70%. A nagyvárosokban azonban a látszólagos biztonságunk ellenére – távol vagyunk a természetben előforduló veszélyektől – a fertőzések, betegségek sokkal könnyebben tudnak terjedni akár vízzel, akár légúti fertőzéssel. A nagyvárosokban ott vannak a parkok és a kertvárosi részek is. Ezeken a helyeken koncentráltan fordulnak elő az urbanizált emlős- és madárfajok. Általában intelligens állatok képesek erre, mint a sünök, a rágcsálók, szarkák, varjak. Egy városi parkban a sünök sűrűsége több tízszerese is lehet a természetes egyedsűrűségnek. A sünök pedig kiváló fenntartói sokféle parazitának és kórokozónak.