2024
ápr
03
Nem az lesz pártja neve, hogy Magyar Párt. Sok párttal tárgyal, „nyilván vannak opciók, egy párat már Tóni kilőtt.”
[ ]
„Lehet, hogy holnapután elüt a villamos, bár szerintem nem ilyen hülyék a srácok, nem akarnak mártírt csinálni belőlem”.
Szerinte sokakat motivált arra, hogy a közéletről beszéljenek. „Ha más nem sikerül, ez már egy jó sztori” – mondta.
Hirdetés „Tízszer akkora az elérésem, mint a kormánymédiának egy hónap alatt”.
Dezső Andrást nem ismerte az interjúja előtt, de már úgy tudja, hogy „a főbűnösök, a NER-hez közel állók” mindig kimaradnak a könyveiből, és „nem véletlenül ő kapta meg ezt a bűncselekménnyel kiszivárogtatott, rendkívül sok hazug állítást tartalmazó rendőri jelentést”. Meg is kérdezte, hogy „érzi, hogy Ön jelenleg Rogán Antalnak az eszköze?” Nem érti, hogy hol volt Dezső készülő anyagában az oknyomozás. Szerinte a „karmelitás mesterterv” része volt a HVG munkája is. Rangos erre azért megjegyezte, hogy Dezsőt jó újságírónak tartja, akiről nem nagyon gondolja, hogy Rogán narratíváját vitte volna.
Magyar Péter az ügyészségen szünetet kért a meghallgatásán, hogy az egyik ügyvéd telefonján reagálhasson volt felesége posztjára.
Nem tudja, mikor volt legutóbb akkora nagygyűlés a kormánypártokon kívül, mint az övé március 15-én. Rangos emlékeztette, hogy az influenszerek pedofilellenes megmozdulásán. „Jó, de az nem pártgyűlés volt” – válaszolt Magyar.
Máris politikai pozíciót ígért az őt támogató Nagy Ervinnek, aki „az egyetlen bátor csávó” volt, aki a művészvilágban nyíltan támogatta március 15-ig. „Letett egy olyan kultúrvíziót elém, hogy én azt mondtam neki: figyelj Ervin, ha én egyszer egy polgármester leszek egy faluban, akkor te leszel a művház vezetője, ha nem az leszek, akkor meg leszel más”.
„Egyre több” politikai csapattagja van készülő pártjához, de „nyilván a Fidesz is küld árulókat”.
Vicceskedve azt mondta: cigánykártyán megjósolták neki, hogy fél év múlva országgyűlési választások lesznek.