Egy régi konyhabútorról mond mesét a szél. Csendben ülünk és figyelünk mit susog, mit mesél. Hová milyen időbe visz vissza. Egy csodás vasárnapi ebédhez éppen?

Egy régi konyhabútorról mond mesét a szél. Csendben ülünk és figyelünk mit susog, mit mesél. Hová milyen időbe visz vissza. Egy csodás vasárnapi ebédhez éppen? Amikor a kerti munka után, amit mi gyerekek is szívesen csináltunk. Elvégre a családért dolgoztunk. Azt ettük, amivel megdolgoztunk a saját kertünkben. Szerettem még kapálni is pedig feltörte vékony kis gyermektenyerem, de a legnagyobb kedvencem a gereblyézés volt, bár a tornácon a már kiszáradt babon is imádtam ugrálni, még a borsót is szívesen pucoltam, mindegy volt mit csináltunk, mert együtt csinálta öreg és fiatal. Akkor még nagy házakban éltünk és természetes volt a több generáció egy fedél alatt, nem különültünk el. A vasárnapi ebédek és úgy általában minden napunk dolgos szeretetben telt. Olyan gyöngyözően sárga házi tyúkhúslevest azóta sem ettem, de hálás vagyok érte, hogy megannyiszor megtehettem. Emlékeztek még a konyhaszekrényre? Nekünk pontosan ilyen volt. Mindig eldugták az édességet, de mi gyerekek azért leleményesebbek voltunk, mint édesanyáék gondolták. Mindig megtaláltuk a krumplicukrot, a savanyú cukorkát. Bár mi még azok a gyerekek voltunk, akik egy kanál cukornak is örültek :D Nektek mit rejtett a konyhaszekrény?