A hétköznapokban könnyen belefeledkezünk a bosszankodásba, a negatív hozzáállásba, abba, hogy a dolgoknak csak a rossz oldalát lássuk meg. Igaz ez gyermekeinkkel kapcsolatban is, akiktől mindig jó teljesítményt várunk el és azt, hogy eleget tegyenek elvárásainknak.
Lippai Marianna 2010-ben veszítette el gyermekét,
üzenetét minden szülőnek meg kell hallgatnia.
Marianna 13 éves kislánya ritka genetikai betegségben szenvedett, teste folyamatosan épült le, de szellemileg mindvégig ép maradt.
“Életének utolsó 40 napjában már semmi másra nem volt képes csak a szeretetre. És még volt ereje a hálára is. Hiszen a nyakamat átölelve még utoljára a fülembe súgta:
“Köszönöm Anya,hogy gondoskodtál rólam…”
– írta Marianna az nevű Facebook oldalán.
Dominika a halálos ágyán egyetlen dolgot kért csupán az anyukájától,
hogy ígérje meg, hogy az ő halála után is boldog lesz. Mariann ezt követően kezdett el blogot írni, született egy könyv is a történetükből, és rendszeresen tart előadásokat hasonló helyzetben lévő szülőknek. Így próbál segíteni nekik, erőt adni és megmutatni, hogy még az elképzelhetetlent is túl lehet élni. Mariann főként azt akarja megértetni, hogy az életben a szép dolgokra, a jóra, a boldogságra kell koncentrálnunk. Felhívja a szülők figyelmét arra, hogy minden perc kincset ér, amit a gyermekeinkkel tölthetünk együtt.
Mariann gyermek halálával megjárta a poklot, de ma mégis újra tud mosolyogni és pozitivitást sugározni.
Nem is tehetne mást, hiszen ezt ígérte kislányának.
Az édesanya gondolatait érdemes mindenkinek elolvasni. Ne érezd magad kellemetlenül, ha utána elszégyellnéd magad, nem te vagy az egyetlen, aki magába nézve így érez. Marianna üzenetét már több tízezren osztották meg – meg fogod érteni, hogy miért.
“Ma kimentem a temetőbe. Nem írom, hogy Dominikához, mert nem hozzá mentem, csak a sírjához. Tettem mindezt azért, mert holnap lesz a névnapja. Vittem csodaszép virágot és pompázatos pillangókat. (Hiszen a pillangók és a katicák nagy kedvencek voltak…) És ahelyett, hogy megemlékeztem volna a csodás, boldog együtt töltött éveinkről, ehelyett ti jutottatok az eszembe. Ti, akik édesanyák, édesapák vagytok. Méghozzá az jött elő a gondolataimban, hogy mennyi mindenen fel tudjátok kapni a vizet és milyen apróságokon is tudtok bosszankodni, mérgelődni. Ezt onnan tudom, hogy hallom. Méghozzá tőletek, miként így tesztek: “Na, már megint vehetjük a tankönyveket, meg a füzeteket…Ó, de nem hiányzik ez nekem!” Vagy: “Hát…, már nem bánnám, ha elkezdődne az óvoda, mert már megőrülök otthon a gyerektől… Végre lesz egy kis nyugtom!” Meg így is: “Biztos, már megint a haverjaival van ez a jómadár, ezért nem jött haza időben…! Na, csak jöjjön haza, adok én neki!” És még így is szoktatok tenni, talán ismerősen cseng: “Hát igen.., kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond!”. Vagyis elég gyakran tesztek olyan kijelentést, hogy a gyerek, az csak gond.
