De persze, ez csak a töredéke a morgolódásaitoknak. Akinek nagy gyereke van, azért morog, akinek kicsi azért. Mindig és mindenkor találtok okot a zsörtölődésre. Valami ugyanis mindig rossz, valami mindig nyomasztó, valami mindig terhes, valami mindig nyűg. Magyarul: sokkal többet vagytok idegesek, feszültek és elégedetlenek, mint boldogok és elégedettek.
Tehát miközben a lányom sírjánál ültem óriási űrt érezvén a lelkemben, – amelyet ő hagyott maga után bennem -, tudtam, hogy most ismét meg kell veletek valamilyen módon értetnem, hogy mennyire, de mennyire jó nektek! Azaz, nem baj, ha egy vagyonba is kerül az iskolai könyv, de legalább van kinek megvenni!
Ne akarjatok már megőrülni a gyerekeitektől, hiszen t akartátok őket, hát megkaptátok! Inkább örüljetek nekik, hogy élnek és veletek vannak! Higgyétek el, abba őrülnétek csak bele igazán, ha őket elveszítenétek..! És az sem baj, ha a haverokkal, barátokkal vannak a gyermekeitek, ti pedig picit mérgelődtök amiatt, hogy későn jönnek haza. De legalább haza jönnek, nektek pedig van kit hazavárnotok!
Hm.. Azt kívánom, hogy sose tudjátok meg, milyen érzésekkel kel és fekszik az a szülő, aki eltemette a gyermekét és magára maradt. Ti csak egy érzést tudjatok és érezzetek, hogy boldognak kell lennetek, hiszen ott vannak veletek a gyermekeitek és minden nap van kiért élnetek!(Lippai Marianna)”
Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!
